Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Zalaújlak szellemi értékei


Írásos alakja a településnek 1259-ben Wilok, Wylak. Ekkor említik elõször, mint falut, amikor IV. Béla és István a káptalan itteni népeit is kivette a zalai ispán joghatósága alól. A jelenlegi forma 1892-ben került a falu elnevezésére. A közszói jelentése Új udvarház, a Zala elõtagot a megye után kapta. A község címerének képe szöveges magyarázattal a Magyar Állami Jelképek oldalán található.
Zalaújlak azok közé a települések közé tartozik, melyről középkori adatokat közöl Holub József Zala megye története a középkorban című munkájában.
A 20. század hatvanas éveiben földrajzi neveit összegyűjtötték.
Révai nagy lexikonából megtudhatjuk, hogy 1920-ban 478 magyar lakosa volt a településnek. Zala megye kézikönyvéből tudjuk, hogy 1925-ben a község területe 1674 kh, lélekszáma 460 fő, három izraelita kivételével mind római katolikusok.
Az Új magyar lexikonból tudjuk, hogy 1960-ban 390, 1972-ben 360 a lakosainak száma.
A Magyar nagylexikon szerint 1990-ben 174 fő volt a falu lakossága, 2001-ben már csak 129 lakosa volt Zalaújlaknak.
1998. március 31-én zárult annak az összefoglalónak az adatgyűjtése, mely a Zala megye kézikönyvében jelent meg. Ez a kötet angol nyelvű összefoglalót is közöl.
2000 novemberében zárult annak a falutörténetnek az adatgyűjtése, mely a Ki kicsoda Zala megyében? címet viseli.
A kézikönyvekben olvasható adatokat jól egészíti ki a település hivatalos honlapja.

Híres emberek


Egry József a község szülötte, a Balaton festője. A Kossuth-díjas festőművész emlékére alapítványt hoztak létre.

2008. szeptember 15. Az Egry József Pályakezdő Képzőművészekért Közhasznú Alapítvány Művésztáborának záróünnepsége. Tovább...

2008. szeptember 9-én az Egry József alapítvány művészeti tábora résztvevőinek munkáiból kiállítás nyílt a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban. Tovább...


További érdekességeket tematikus linktárunkban találhat.

Kedves Látogatónk! Amennyiben észrevétele van a honlappal kapcsolatban, kérem, hogy az alábbi címen jelezze:perenyi.ildiko(kukuc)nagykar(ponthu)
Perényi Ildikó
 
/1